A Hold dala

Aludt a park, aludt a város...

Szomorú voltam, és nagyon magányos..

...Csak a csillagok sétáltak velem,

És szívemben az a régi szerelem....

Aztán némán átkarolt a Hold...

Neked eddig csak Ő udvarolt...

Ketten voltunk: Te meg Én,

Mint az Éjszaka és a Fény!

Ott álltam és attól féltem:

A kiadó helyet szívedben lekéstem,

Mikor valahol messze-messze,

Egy dalt dúdolt a csillagos este:

Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!

Néha még, most sem hiszem el!

Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!

Ami velem megtörtént, hisz

A Hold némán átkarolt,

emlékszem: csillagos este volt,

mikor a szerelem szembejött,

és a szívembe költözött!

Tudod, sosem hittem el,

valaha másé is leszel,

érzem, örökké imádsz,

és csak rám vágysz!

Éreztem, nem tévedtem,

Hisz a sors akarta így, nem a véletlen...

Elmúlt sok tavasz, elmúlt sok tél:

De örökre a szívembe költöztél...

Itt maradtál, hogy vigasztaljál,

Vérző sebeimre vigaszt adjál...

Bár emlékszem, attól féltél,

Véletlen hozzám ne érjél...

Most a karjaimban tartalak,

Így nyugszik le, és kel fel a Nap...,

S azóta is, valahol messze-messze,

egy dalt dúdol a csillagos este:

Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!

Néha még, most sem hiszem el!

Lunánu-nánu-nánu-nánu-náéh!

Ami velem megtörtént, hisz

A Hold némán átkarolt,

emlékszem: csillagos este volt,

mikor a szerelem szembejött,

és a szívembe költözött!

Tudod, sosem hittem el,

valaha másé is leszel,

érzem, örökké imádsz,

és csak rám vágysz!